Barion Pixel
Az oldal sütiket használ, az "Elfogadom" gombra kattintva, elfogadja azok használatát.
Elfogadom

Olaj-Víz szétválasztók

A környezetvédelem egyik fontos része, hogy megóvjuk ivóvizeinket az olyan szennyeződésektől, mint például az olaj. Az olajkenéses kompresszorok kondenzátuma olajat tartalmaz. Ezért fontos megakadályozni, hogy a szennyezett kondenzátum kezeletlenül – vagyis az olaj és a víz szétválasztása előtt – a szennyvízbe kerüljön.

Egyre szigorúbb előírások vannak érvényben – melyek megsértése költséges büntetéseket vonhat maga. Éppen ezért okos döntés lehet megfelelő olaj-víz leválasztókba beruházni.

Első lépésben a nagy nyomással érkező kondenzátumot csillapítani kell, majd az előszűrési lépés során a keresztülszivárog egy polipropilén-alapú szűrőközegen, majd utószűrési szakaszban az adszorpciós szűrőközeg elnyeli a maradék olajat is. A folyamat eredményeként tiszta kondenzátum távozik, mely szinte egyáltalán nem tartalmaz maradványolajat, és biztonságosan leengedhető a szennyvízlefolyóba.

Az ilyen technológiával működő olaj-víz leválasztók hosszútávon gazdaságos megoldást jelentenek, a harmadik fél által történő kondenzátum begyűjtés elkerülésével.

Rendezés:

D-ES 113 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 9)

Raktáron
49.000 Ft

1 880 l/min - 11 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

WOSm 2 olaj-víz szétválasztó (2200 l/min kompresszor méretig)

Előrendelhető
90.100 Ft

2 200 l/min - 11 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

D-ES 225 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 18)

Raktáron
200.000 Ft

3750 l/min - 22 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

WOS 4 olaj-víz szétválasztó (4 m³/min kompresszor méretig)

Raktáron
225.000 Ft

4000 l/min - 22 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

D-ES 383 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 31)

Külső raktáron (5-10 munkanap)
300.000 Ft

6300 l/min - 30 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

D-ES 765 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 61)

Külső raktáron (5-10 munkanap)
381.000 Ft

12 000 l/min - 55 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

WOS 8 olaj-víz szétválasztó (8 m³/min kompresszor méretig)

Raktáron
500.000 Ft

8000 l/min - 45 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

D-ES 1350 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 108)

Külső raktáron (5-10 munkanap)
550.000 Ft

18 000 l/min - 90 kW kompresszor teljesítményig 

Sűrített levegő előállításakor, a környezeti hőmérséklet és páratartalom függvényében mindig keletkezik kondenzátum. Ennek egy jelentős része kicsapódik közvetlenül a sűrítés folyamat végén utóhűtőben, ciklonszűrőben illetve a kompresszor tartályában, valamint próbáljuk ennek mennyiségét tovább csökkenteni hűtveszárító berendezéssel. Ez a kondenzátum zömében vizet, valamint a beszívott levegő levegő szennyeződéseit, valamint a sűrítési folyamat velejárójaként, olajat tartalmaz. Ez a kondenzátum önmagában veszélyes hulladéknak minősül. Ahhoz, hogy csatornába tudjuk engedni, szükséges a maradék olajtartalmát egy megadott szint alá csökkenteni.

D-ES 2813 CARB olaj-víz szétválasztó (OWS 225)

Külső raktáron (5-10 munkanap)
700.000 Ft

37 500 l/min - 180 kW kompresszor teljesítményig 